Keresés ebben a blogban

2011. máj. 14.

Saláta leves

Tavaly vendégségben ettem ilyen levest, akkor életemben először. Volt 2 szép nagy fej salátám, gondoltam kipróbálom én magam is. Azért nem mertem teljes mértékben a memóriámra hagyatkozni ezért megnéztem, hogy mi kell még hozzá a salátán kívül. Nem teljesen maradtam annál a receptnél, így inkább azt írom le, amit magamtól kitaláltam :))

Hozzávalók:
  • 2 fej sajáta
  • 400 ml főző tejszín
  • 1,5 l víz
  • 4-5 gerezd fokhagyma
A salátákat jó alaposan megmostam, kissé földes volt. A leveleit összetépkedtem, nem szabályosan, éppen ahogy sikerült. Egy nagy fazékba beleöntöttem a tejszínt, felöntöttem vízzel, sóval és az apróra szeletelt fokhagymával ízesítettem. Ebbe a lébe rögtön a saláta leveleket is beletettem és így együtt tettem fel főni. Egész gyorsan el is készült, mert csak annyit vártam, hogy a saláta levelek elveszítsék a szép zöld színüket. Nekem kevés volt elsőre a só mennyiség, így egy kicsit korrigálnom kellett. A végeredménnyel viszont meg voltam elégedve, ha így kell készíteni, ha nem :))


6 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

Nagyon finom,én is tavaly készítettem és ettem először,na meg főzeléket a saliból,az is nagyon finom!:-)

Angi Angéla írta...

Az egyik kedvec levesem! Nagyon de nagyon finom!

Panna írta...

Ditta,

Én is tavaly ettem először és nagyon ízlett. Főzelék? Azt még nem ettem, de esze,be jutott, hogy azt is lehetne belőle. Ki fogom próbálni, mert főzelék mániás vagyok :))

Angi Angéla,

Én is nagyon megszerettem. Biztosan főzök még párszor :))

Hobbychef írta...

Kedves Panna!
Bár írtam egy megjegyzést a saláta levesedhez, de az valahogy elveszett.
Most viszont azért írok, mert Te vagy a 100. követőm, látogatóm, aki bejelölte magát. Szeretném ezt megköszönni. Nézz be hozzám lécci!

Kati írta...

Nagyon guszta, nálunk ilyenkor tavasszal nagy sláger a saláta leves.

Panna írta...

Kedves Hobbychef,

Megyek is és üdvözöllek én is a követőim között! Isten hozott!!

Kati,

Tényleg? Azt hiszem nálam is gyakori leves lesz így tavasz tájékán!