Keresés ebben a blogban

2012. jan. 3.

Mézeskalács

Nagyon eltűntem az utóbbi időben, de jó sok dolog van, amit szeretnék megmutatni és még több karácsonyos elmaradásom van. A két ünnep között nem is jártam errefelé, egyszerűen csak jól esett végre pihenni egy nagyot és semmi komoly dologgal nem foglalkozni. Viszont sütöttem és kreatívkodtam is :D
Az első adagot a lányokkal együtt készítettük, de nagyon rájártam és kellett egy második adagot is sütnöm :D Ja és a Mézi formákat Mosolyfiú rajzolta nekem kemény papírra. :D

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2 ek. langyos méz
  • 15 dkg porcukor
  • 2 tojás
  • mézeskalács fűszerkeverék
  • 5 dkg margarin
Elkészítés:
  1. A mézet és a margarint felmelegítem, majd összedolgozom a többi hozzávalóval.
  2. Vékonyra nyújtom a tésztát, kiszaggatom a formákat. Első sütésben jó sok nem karácsonyos formát válogattam össze, volt jármű is bőven. (ezeket Mosolyfiú kapta meg.) Második körben viszont már csak a karácsonyos kiszúróimat használtam, az első adag addigra meg amúgy is elfogyott.
  3. Az írókához 1 tojásfehérjét kikevertem, annyi porcukorral, amennyit felvett. Egy kilyukasztott zacskó segítségével díszítettem. Meg kell, hogy állapítsam nehéz eltalálni a lyuk méretét és még nehezebb szépen díszíteni, ha először csináljuk. Na sebaj, jövőre már rutinosabb leszek :D

 
1. adag (ezek még elég bénák...)

2. adag
2. adag: A Mézi csapat

    11 megjegyzés:

    Éva írta...

    Már épp itt volt az ideje hogy jelentkezzél!Még a végén rászoksz a henyélésre!:-)) Jók lettek a mézeseid és ez a "Mosolyfiú" hogy mikre képes a kedvedért?

    Gabriella írta...

    Nagyon aranyosak a mézeseid!
    ("Mosolyfiú" egy főnyeremény!) :-))

    Ditta tortái írta...

    Boldog új évet kívánok Neked és a szeretteidnek!
    Szépek a mézeseid!:-)

    Névtelen írta...

    Aranyos ez a Mézi figura, és szép a többi mézesed is!

    Barbi konyhája írta...

    Boldog Új Évet kicsi Panna!! :)
    Imádom a Mézi csapatodat! Már beszereztem idén karácsonyra a mézi figurákat, egy fiút és egy lányt!! :)
    Remélem boldogan teltek az ünnepek Mosolyfiúval! Puszi!

    Panna írta...

    Éva,

    Most már itt vagyok/leszek holnap bekukkantok mindenkihez :D Mosolyfiú, meg egy főnyeremény, mint tudjuk :D

    Gabriella,

    Örülök, hogy tetszenek! Igen Mosolyfiúnál nem is kívánhatnék jobbat :D

    Ditta,

    Én is Boldog Új Évet kívánok Nektek!

    Flóra,

    A második sütés már szerintem is jó lett, de az elsővel annyira nem voltam elégedett :) Majd gyakorolok :D

    Barbi,

    Boldog Új Évet kívánok én is Nektek! A téli szünet, meg amit kreáltam magamnak tényleg nagy boldogságban telt :D Nekem most egyszerűbben lett megoldva a Mézi csapatom, de örültem nekik nagyon. Meg majd megnézem a Te Mézijeidet is! Kíváncsi vagyok ám :)
    Puszi

    Petra írta...

    Szépségesek lettek! Boldog Új Évet kívánok kedves Panna!

    trollanyu írta...

    Jó sok mézest sütöttél, mindegyik nagyon jó:) Mosolyfiú egy főnyeremény. Boldog Új Évet kvánok Neked:)

    Kati írta...

    Kellett is a pihenés, én sem jártam a blogon az ünnepek alatt, fel is gyült egy csomó minden. Szépek lettek a mézeseid, nálam az idén is elmaradtak.

    tejszínhab írta...

    Irtó jófejek a Mézik :)

    Panna írta...

    Petra,

    Köszönöm szépen! Neked és a családodnak is Boldog új évet! :)

    Okki,

    Köszönöm! Én is kívánok Neked Boldog és békés új esztendőt!

    Trollanyu,

    Igen, elég sok mézesem lett, de ezzel ki is lett elégítve egy darabig a keksz utáni éhségem! A Mosolyfiús résszel, meg csak egyet tudok érteni :D Boldog új évet Nektek is!

    Kati,

    Most én is jó alaposan kipihentem magam. sajnos nehezemre is esik visszarázódni a hétköznapokba. Bár most már azért kezdek belejönni :) Én szerintem sütök jövőre is mézeseket, mert ezt a díszítést még gyakorolnom kell.

    Tejszínhab,

    De jó, örülök, hogy ennyire tetszik! :D