Keresés ebben a blogban

2011. szept. 27.

1. év

A képet itt találtam...


Hát eljött ez a nap is! 1 évesek lettünk, na nem mi csak a blogom.. Szinte el sem hiszem, hogy már 1 egész éve írom a kis receptjeimet kisebb nagyobb lelkesedéssel. Bár az is vicces, ahogy eszembe jutott, hogy aktuális lesz nálam is a szülinap ünneplés. Tegnap ugyanis láttam, hogy Mrita is éppen szülinapot posztolt. Kétségbeesetten elkezdtem kattogni, hogy minta én is tavaly szeptemberben kezdtem volna el írni a blogom. Aztán meg az jutott az eszembe, hogy mi van, ha már volt az évforduló én meg lemaradtam róla??? Gyorsan rákattintottam az első bejegyzésemhez és nyugtáztam magamban, hogy épp nem maradtam le semmiről, mert én bizony 2010.09.27.én indítottam el az én kis szívem csücskét :)) Tehát kedves Rita 1 nappal idősebb a blogod az enyémnél :))

Bevallom néha lusta voltam és nem volt kedvem posztolni még azokat a bejegyzéseimet sem amiket már rég előkészítettem.. mert ilyenek is voltak, gondolva a lustább napjaimra. Mégis oly jó volt ez az egy év itt köztetek, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy ne folytassam. Persze majd előbb-utóbb biztosan több recept is születik. Mondjuk, ha már rendszeresen lesz főkóstolóm és nem csak a saját számíze szerint főzök. Addig viszont gyakorolok szorgalmasan. Receptem van hozzá bőven, hiszen jobbnál-jobb recepteket mentek le nálatok szinte minden nap. Szakácskönyvet tuti nem kell vennem egy jó darabig :))) Inkább csak az a baj, hogy a sok receptből nehéz lesz válogatnom, de majd megoldom. No meg ennél nagyobb dilemmám sosem legyen :)))

Arra gondoltam, hogy nem jövök holmi statisztikai adatokkal, hogy mi történt nálam az elmúlt 1 évben. Inkább szeretném nektek megköszönni, hogy jöttetek, olvastatok, a megjegyzéseitekkel bátorítottatok vagy épp tanácsokkal láttatok el, a sok jó játékot és díjakat és persze köszönet még a sok receptért is! No meg azért is, hogy így virtuális barátságokat kötöttünk! :))

Várlak Benneteket az elkövetkező 1 évben is ;))

Na meg, hogy egy kis kedvet is csináljak úgy döntöttem, hogy karácsonyra valami játékot is kitalálok. Így marad még bőven időm kigondolni az ajándékokat és a játék menetét is... Addig is kukkantsatok be hozzám, ha van kedvetek ;))

16 megjegyzés:

Petra írta...

Boldog blogszülinapot és további kellemes sütés-főzést kívánok! :)))

Panna írta...

Petra,

Köszönöm ;))

Barbi konyhája írta...

Ejha, most meglepődtem, hogy ilyen öreg vagy! ;DD Nagyon büszke lehetsz magadra, mert nem kis teljesítmény 1 évig írni a recepteket!! Boldog blogszülinapot kívánok és még sok ilyet! Aztán meg nehogy azt hidd, hogy megúsztad, csak én voltam egy oltári hülye, feledékeny öregasszony (aki ráadásul éjjeli 12-kor próbálta összeszedni a gondolatait), hogy pont téged a Kreatív nevű blogost elfelejtettem megajándékozni egy pont találó, neked illő díjjal! Úgyhogy, már jártál nálam, de tedd meg újra, hogy átadhassam a díjat Neked is!!! Sorry! ;DD

Beastie írta...

Boldog sütinapot, nemsokára én is csatlakozom a kis egyévesekhez :)

Panna írta...

Barbi,

Hát igen, én és a blogom is öregszik :)) Szinte hihetetlen, hogy elrepült már egy év :)) Köszönöm a díjat, de nem sértődtem volna meg ha nem kapom meg :))

Beastie,

Köszönöm!!! Idén nem kap a blogom sem sütit, sem tortát, mert kissé későn ébredtem rá, hogy már 1 évesek lettünk. De sebaj, majd jövőre :)) Akkor hamarosan Téged is üdvözölhetünk az 1 évesek körében ;))

Kati írta...

Panna, gratula az 1 évhez, és még sok-sok évet kívánok, és én is örvendek, ha csak virtuálisan is, de barátok lehetünk.

Panna írta...

Kati,

Köszönöm! Remélem még sok-sok évig kitartóan írni fogom ezt a virtuális kis naplómat :)) No és persze én is örülök, hogy egymásra találtunk, így virtuálisan ;)

Okki írta...

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Kívánok további sok sikert neked a blogolásban, és rengeteg sikerélményt, finom falatokat a konyhában! :)

Panna írta...

Okki,

Köszönöm szépen :))) Igyekszem szót fogadni és sok finomságot sütni-főzni...

Névtelen írta...

Boldog blogszülinapot! (Egyik barátnőm is pont 27-én született. :D)
Még sok-sok évnyi blogolást, és rengeteg receptet kívánok, nagyon jó olvasgatni a blogodat! :))

Mrita írta...

Panna!
Boldog blogszülinapot kívánok! Nagyon örülök, hogy olvashatlak és remélem, hogy még nagyon sokáig olvashatlak. Egy nap differenciával, majdnem azonos a blogunk. Jó sütést, főzést és sok jó recepttel lepj meg minket.

Panna írta...

Flóra,

Köszönöm :)) De jó, akkor egyszerre "ünnepelhetek" a barátnőddel :)) Ígérem lesz még olvasnivaló bőven :))

Mrita,

Köszönöm Neked is!!! Lesz itt még sütés- főzés bőven :)) Ugye, milyen klassz, hogy majdnem egyidős a blogunk?? :)))

Katucikonyha, írta...

Gratulálok az elmúlt egy évhez és még sokat kívánok! :-)

Panna írta...

Kata,

Köszönöm, remélem lesz még sok blog írással töltött évem :))

Tücsök Bogár írta...

Gratulálok az első évfordulódhoz! Önző módon további sok-sok receptet kívánok magunknak Tőled! :)

Panna írta...

Tücsök Bogár,

Hát legyen és megadom magam, sütök-főzök még jó sokat, hogy a kedvetekbe járjak :))))))))))