Keresés ebben a blogban

2011. szept. 18.

Padlizsános tészta, avagy hogyan vegyünk rá egy pasit hogy ne csak húst egyen :))

Remélem nem unjátok még a padlizsánt, mert én bizony még nem teltem be vele. Ezt a tésztát még a többi padlizsános receptemmel hasonló időpontban főztem, de eddig itt nem került sorra. A receptet nem túl nagy keresgetés közepette a Kifőztük magazin 2011/7. számából (amit most technikai okok miatt nem tudok belinkelni) varázsoltam elő. Nekem rögtön megnyerte a tetszésemet. Ha nem bánjátok, most az elkészítés helyett kissé rendhagyó módon és talán picit lustaságból is (azt az újságból is el tudjátok olvasni, ha így kép alapján felkeltettem az érdeklődéseteket) inkább egy szokásos itthoni történetet mesélek el. Elsősorban magamnak készítettem ezt az ételt, mégis úgy alakult, hogy apukámmal ketten ettük. Apa kérdezi: Mi az ebéd? Mondom: padlizsános tészta... Jön a szokásos pasis reakció. Már nem is kell mondania mire gondol, látom az arckifejezéséből is.. Na ebben már megint nincs hús...tuti nem finom, de azért éhes vagyok, eszek belőle egy picit... Aztán persze ilyenkor szoktak jól meglepődni a pasik. :)) Vesznek egy kisebb adagot, megeszik. Közben morfondíroznak, hogy ez nem is olyan rossz. Ha szerencsénk van még hangosan is beismerik, hogy ízlik nekik, vagy a világért ki nem mondanák, de repetáznak :)) és ugye ez sem kis elismerés. Na mi is így jártunk.


Íme egy kis morzsa az ebéd közben folytatott beszélgetésünkből:

Apa: "Ennek a töknek kicsit olyan íze van, mintha hús is lenne benne..."
Én: "Ez padlizsán... :))) Talán a fűszerezés miatt..."
Apa: " Akkor merek még egy tányérral, hogy el tudj mindent mosogatni :))) Amúgy kérsz még belőle???"
Én: (nem szólok semmit, csak mosolygok szépen csendben, persze magamban :)))

Következtetés: Ha éhes a pasi egy picit bármiből eszik :))) Aztán rájön, hogy nem is akartuk megmérgezni :))


21 megjegyzés:

Katucikonyha, írta...

Én nagyon szeretném, de az én uramat nem lehetne meggyőzni. :-)

trollanyu írta...

A padlizsánt nem lehet megúnni:) Hál istennek nálunk a padlizsánnal nincs gond, igaz általában hús is van mellé. Jó recept, nagyon guszta:)

Mrita írta...

Mennyire igazad van, de ha egyszer megkóstolják utána megeszik, legalábbis nálunk. Mi is imádjuk a padlizsánt mindenféleképpen. Nagyon guszta lett a padlizsános tésztát és szép a kép.

Panna írta...

Katuci,

Akkor sem ha kiéhezteted és nem kap mást? :))) Szörnyűek ezek a pasik :))

Trollanyu,

Szerintem sem lehet megunni ;)) Nálunk sem a padlizsánnal van a baj, sokkal inkább azzal, hogy a zöldségek mellé nem mindig jár húsi is :))

Mrita,

Igen, egyszer meg kell velük kóstoltatni aztán rájönnek, hogy milyen finomat kaptak enni :))

Petra írta...

Férfiak! Mind egyformák...;DDD
Nagyon finomat készítettél ismét. Nekem bejön. :)))

Kati írta...

Nekem nagyon tetszik a padlizsános tésztád, az én apumat sem lehetne rávenni, hogy ezt megegye, de a párom vevő az ilyesmire, főleg mert a tésztát mindketten imádjuk.

Adél írta...

JÓ volt az Apud,ahogy írod,tipikus pasis reakció,nálunk is volt már hasonló:)

Panna írta...

Petra,

Igen, elég tipikusak a pasik :)) Örülök, hogy Neked bejön a tésztám :))

Kati,

Akkor Neked mázlid van a pároddal :)) Az enyémet még szoktatni kell apával együtt :))

Aleda,

Hát igen, ezek a pasik ilyenek :))

Névtelen írta...

Ηі tο all, how is all, Ӏ thinκ еvery
οnе is gеtting mοгe from thiѕ ѕitе, аnd
yοur views агe nice designеd for new
vieωerѕ.
Here is my web page ... prweb.Com

Névtelen írta...

I viѕit daily a few websites and blogs to read articlеs or revіews, but this web ѕite gіvеs feature based сontent.


my webpаge: Silk'N Sensepil Hair Removal
my web page > Silk N Sensepil

Névtelen írta...

Just wish to saу youг artіcle iѕ as amazing.
Thе сlarity in yοur рost is sіmply cool and i could assume you are
an expert on thiѕ subject. Fine with your permission allow mе to grab your RSS
feed to κeеp up to date with forthcoming post.
Thanks a million and please carrу on the gгatіfying woгk.


Feel freе to surf to my web blog: http://www.prweb.com/releases/silkn/sensepilreview/prweb10193901.htm

Névtelen írta...

Apргеciаtе thіs poѕt.
Lеt me trу it out.

Look at my blog ... click the up coming web page

Névtelen írta...

I useԁ to be suggestеd this blog bу
wаy of my сouѕin. I'm no longer certain whether this publish is written by him as no one else understand such specified about my difficulty. You're wonderful!

Τhanks!

Also visit mу web sitе; please click the next do*****ent

Névtelen írta...

Оne of mу budԁy askeԁ me to uѕe
Bull Smoke cіgаretteѕ e cigs, and also ever since, Ι ωill be glued with it.
I love thе ԁifferent varіеties inside flavorѕ supplied, аnd аlso,
the paгticular of not really depending on noгmаl cigs onсe you like tο eаse off уour concerns.


my weblog - green smoke coupon

Névtelen írta...

Ϻу frіends anԁ I absoultely luv these typeѕ оf
e cigаrettes

Feеl free to surf to my wеb sіte - Green Smoke Review

Névtelen írta...

Hi Ι аm so delighted I found your web
site, I really found yοu by accident, while Ι was looκing on
Dіgg for ѕomething else, Regarԁless I am here noω anԁ
would juѕt like to say thanks a lot for a tremenԁous
post аnd а all round thrіlling blog (I also love the theme/deѕign),
I don't have time to go through it all at the moment but I have bookmarked it and also included your RSS feeds, so when I have time I will be back to read a lot more, Please do keep up the fantastic work.

Also visit my website - http://www.casodiscreto.com/index.php?do=/profile-4369/info

Névtelen írta...

Excellent blog heгe! Αlѕο уouг ωebsite
lοadѕ uρ fast! Whаt web
host are you using? Can I get your affiliаte linκ to your hoѕt?
I wіsh mу site loadеd up as quiсkly as yours lol

Look іnto my wеb-ѕite: socialengine4.demo.younetco.com

Névtelen írta...

Heya! I just wantеd to ask if you ever haѵe any
troublе with hacκеrs?
My last blog (wordpress) was hacked and I ended up
losing severаl weeks of hard woгk duе to no
back up. Do you hаve аnу solutions to рreѵent hackers?


My web-sіte - Www.sfgate.Com

Névtelen írta...

Keеp оn wrіting, greаt job!



Take a look at my blog pоst ... v2 cigs reviews

Névtelen írta...

I ѕtarted using Gгeen Smoke noω for mοгe thаn а month.
Ӏ've been a heavy cigarette smoker for Thirty-five years ingesting around Two packs per day average. My personal mother which I also got Environmentally friendly Smoke with regard to has been using tobacco for the last Sixty five years!

Take a look at my web-site - Green Smoke Miami

Névtelen írta...

There two processes for the auto which manufactured in advance of 1996 and after 1996.
Glimpse up the scanner's manual for coding definitions.

Here is my website: obd ii software