Keresés ebben a blogban

2010. nov. 21.

Hagymás pogácsa

Stahl Judit receptje alapján készítettem el ezt a pogácsát. Már többször megsütöttem és most már másodszor megreformálva is elkészítettem. Az első rozslisztes változat nekem túl száraznak tűnt, de ez már finom volt. Bár az is lehet, hogy én kezdek jobban hozzászokni a tk. lisztekhez.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • tej, cukor, élesztő
  • őrölt fehér bors
  • fokhagyma 
  • 1 tojás
  • és a lényeg vöröshagyma
Házi natúr joghurtot langyosítottam meg egy kis mézzel és ebben futtattam fel az élesztőt. Eddig mindig tejjel és cukorral csináltam, de most kipróbáltam valami újdonságot. Láss csodát így is működik. Én egy kicsit szkeptikus voltam, de most hogy már láttam bátran fogom ezentúl használni ezt a módszert is. Közben 2 fej vörös hagymát és pár gerezd fokhagymát apró kockákra szeltem és vízben megfőztem. (szokásos hagyma felhasználási módom) Kb. 50 dkg lisztet (nem mértem meg pontosan) összekevertem 1 tk. sóval, jó sok őrölt fehér és fekete borssal (ez ízlés szerint én szeretem, ha sok van belőle az adott ételben) és egy kis fokhagyma granulátummal is. Hozzáadtam a tojást, a vöröshagymát (ami közben megfőtt) és a felfuttatott élesztőt. Összegyúrtam és még egy kis házi joghurt hozzáadásával megfelelő tésztát kaptam. Radiátoron megkelesztettem. Majd kilisztezett deszkán kb. 1 cm vastagságúra nyújtottam, késsel berácsoztam. Kiszaggattam és kizsírozott tepsiben megsütöttem.

A mostani
Régebbi, fehér lisztes változat

Nincsenek megjegyzések: