Keresés ebben a blogban

2010. nov. 28.

Hétvégi nagy sütés-főzés

Végre megérkezett a rég várt vendégem a Kedvesem. Sajnos a munkája miatt egy másik városban él, így ritka alkalom, hogy meg tud látogatni. Már régóta tervezgetem mit főzzek neki. Kell leves, valami főétel és azért egy kis nasi sem árt. Az édesség most főleg miattam, ő inkább a sósságokat kedveli. Ráadásul ezt az egész menüsort az egészséges táplálkozás jegyében kellett elkészítenem, hogy lássa nem halok éhen. Sőt nagyon is finomakat eszek mostanság.

Brokkoli krémleves:

Már nagyon régóta kívánom a brokkolit, de eddig mégsem vettem. Ráadásul kiskoromban nem is igazán szerettem. Viszont nyáron ettem párolva zöldség köretként étteremben és akkor olyan finom volt. Nem is értettem eddig miért nem szerettem. Így elérkezettnek láttam az időt, egy saját készítésű brokkolis levesre. Már egy ideje őrizgetek egy receptkártyát, amin ez a leves szerepel.

Hozzávalók:
  • 50 dkg brokkoli
  • 30 dkg burgonya
  • 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. olívaolaj
  • só, őrölt bors
  • házi kefir + tk. tönköly liszt
A brokkolit megmostam, rózsáira szedtem. A szárát kidobtam. Azt gondoltam, hogy csak a rózsák ehetők. A receptkártya szerint viszont azt meg kell hámozni és felszeletelni. A burgonyát apró kockákra szeltem miután meghámoztam. Ezek voltak az előkészületek. A hagymát és a fokhagymát is meghámoztam, felaprítottam. Olíva olajon üvegesre pároltam a hagymákat. Hozzáadtam a brokkolit és a burgonyát. Felöntöttem vízzel, sóval és a kedvencemmel borssal ízesítettem. Megvártam, amíg puhára főttek a zöldségek. Levettem a levesem a tűzhelyről és botmixerrel pürésítettem. Ezután hozzáadtam a kefirrel simára kevert tk tönköly lisztes habarást. Pár percig még hagytam sűrűsödni. Jó sűrű is lett. Nagyon finom, a krémlevesek a kedvenc leveseim. Ilyent biztosan fogok még csinálni.

Az enyém
Az övé levesgyönggyel
Keleties ízesítésű pulykacomb majonézes salátával

Egy újabb Stahl Judit recept. Csak videóként lehet megtekinteni, a honlapján eddig még nem találtam fenn. Még nyáron láttam, akkor elhatároztam, hogy elkészítem majd. Aztán nagy nehezen rátaláltam a videóra, összeírtam a hozzávalókat és most elkészítettem. Az eredeti receptben csirkecomb szerepel, de nekem volt két hatalmas pulykacombom is a fagyasztómban, így inkább ezekből készítettem el.

A pulykacombokat először is kettévágtam egy bárd segítségével, mivel olyan nagyok voltak, hogy nem fértek bele a lábasomba. Megmostam őket és vízben puhára főztem A főzővízhez 4 gerezd fokhagymát, 2 evőkanál szójaszószt, 1 evőkanál gyömbért és 1 evőkanál chili paprikát adtam. Jó 2 óráig eltartott mire megpuhult a hús, a víz szépen el is főtt alóla. Az edény alján pedig besűrűsödött a fűszeres lé és a comb bőre kicsit bele is tapadt. Viszont nagyon finom íze lett. Nem sóztam meg a húst. Utólag jutott az eszembe, hogy lehet nem ártott volna, de így is fűszeres íze lett.

Közben majonézt készítettem 1 ek. tojássárgájához hozzáadtam 1 dl olívaolaj és 1 dl szezámolaj  keverékét, kevés mézzel, borssal és citromlével ízesítettem. A recept nem írja, de én adtam hozzá 3 ek házi kefirt is. Ezeket összekevertem és beleöntöttem a közben apróra szeletelt káposztát, uborkát és 1 fej vöröshagymát , jól elkevertem. Ez előbb elkészült, mint a hús. Mikor a hús is langyosra hűlt darabokra téptem és a salátához adtam, megint összekevertem és már kész is volt a főétel.

Eredetileg tortilla lapokba akartam feltekerni a salátám, de nem lett elég rugalmas a tészta. Végül kineveztem pászkának és ezzel együtt fogyasztottuk. Pászka készítés nagyon egyszerű kb. fél kiló tk. tönköly liszthez hozzáadtam 4 ek. olíva olajat, 1 kk. sót és annyi vizet öntöttem hozzá, hogy könnyen formázható tésztát kapjak. Összegyúrtam, vékonyra kinyújtottam. Igyekeztem, hogy elég vékony legyen. Aztán egy kistányért körbevágtam késsel és ez lett a tésztám. A kis köröket palacsintasütőben egy nagyon kevés olíva olajon kisütöttem. Akkor jó, amikor már elkezd felpuffadni a tészta. Nem baj, ha kis barna- fekete foltok jelennek meg a sült oldalán. Ez jelenti, hogy elkészült.


Végül jöjjön a desszert meggyes kukorica málé. Már ehhez is régebben megvettem a kukorica lisztet, de csak magamnak nem akartam elkészíteni. A recept az Elfeledett ételek c. szakácskönyvből származik.

Hozzávalók:
  • 50 dkg kukoricaliszt
  • 1 l víz és egy kevés tej
  • 2 tojás
  • 5 ek méz
  • 5 dkg vaj
Még előző este beáztattam a lisztet a vízbe. Másnap egy kis tejjel még összekevertem a kukoricás masszám és egy kicsit összeforráztam. Félretettem és hagytam kihűlni. Hozzáadtam a 2 tojást a mézet és a recept nem írja, de én egy fél zacskó foszfát mentes sütőport is adtam hozzá. Vaj helyett pedig Bords Eve margarint használtam. Kézi mixerrel csomómentesre kevertem és beleöntöttem az egész masszámat egy előre kizsírozott (kacsa zsír) tepsibe. A tetejére pedig egy kisebb üveg anya féle meggy befőttet osztottam szét. 150 foko n légkeveréses sütőben megsütöttem. Trapézokra szelve tálaltam.


A menüsor nagy tetszést aratott, sőt lehet táv főzni fogok, hogy ezentúl ő se a zacskós gyorsfagyasztott ételeket egye. Azt mondta szeretne ő is ilyen finomakat és egészségeseket enni. Kaptam is egy megbízást, hogy főzzek neki előre egy-egy hétre. Az akció a megbeszélések alapján 2 hét múlva kezdődik. Kíváncsian várom, hogy tudjuk ezt kivitelezni a két város között, mert nagyon is kedvemre való feladat lennem ha meg lehetne valósítani.

Nincsenek megjegyzések: