Keresés ebben a blogban

2011. júl. 2.

Játék

Barbi- a Barbi konyhája blog írója egy nagyon jópofa játékra invitált. Köszönöm szépen a felkérést, szívesen eleget teszek neki!



A feladat pedig a következő: össze kell gyűjtenünk azokat az ételeket, amik gyerekkorunk nagy kedvencei voltak és persze azokat is, amit még a mama kedvéért sem ettünk meg. Továbbá egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia játszani.

Akkor kezdem. Én gyerekkoromból anyukám főztjére nem is emlékszem, pedig jól főz ám. Csak a mama főztje maradt meg. Minden nyáron náluk voltam, szinte végig. Imádtam a nagyszüleimnél lenni és haza sem akartam menni :)) 

Kedvenceim:

  1. Kenőmájas, az a régi ami még igazi bőrben volt. A papa mindig hozott nekem a boltból, mert ő járt boltba.
  2. Aztán mindig volt a bevásárlószatyorban valamilyen édesség vagy éppen sósság is az unokáknak: Balaton szelet, Eperjó, Zizi, Sós kuki, Chupa chups nyalóka
  3. Főzelék, nekem bármelyik jöhet a mai napig. Sőt minden hétvégén van is nálunk főzelék.
  4. Aztán ott vannak a kelt tészták, a mama nagyon finomakat tudott sütni. Szerencsére a formázási fortélyokat sikerült ellesnem tőle, így ma már én sütöm:)) Az abszolút favorit mégis a kakaós csiga volt. Szinte minden hétvégén sütött a mama (sajnos pár éve már nem süt :(((( Huncut volt, mert mindig be akart csapni, hogy most nem sütött, de amikor mentünk hozzájuk én már a kapuban a puszi adáskor tudtam, hogy ez nem igaz, mert a mamának mindig finom kakaós csiga illata volt :)))
  5. A mama még isteni zöldséges rizst is főzött, ezt megettem egyébként nem voltam hajlandó rizst enni.
  6. Minden szülinapomra sütött a mama cseh krémest is. Torta nem is kellett, csak ez a süti :))
  7. Aztán itt van még a kinder tojás is, amit én általánosban minden ötös, piros pont vagy dicséret után kaptam. Kár volt apáéknak rászokniuk a jó jegy után kapott kinder tojás vásárlásra. Mert nekem bizony csak jó jegyeim voltak, hiszen jó volt a motiváció. Bár én is, mint a legtöbb gyerek csak a meglepetésre voltam kíváncsi...de apa szerette a csokit és néha én is :))
  8. Hideg kakaó és a tejes kávé, amit mindig maci kávéból csináltunk. Emlékszem régen olyan doboza volt, amin forgatni lehetett a macikat és cserélgetni lehetett a fejüket a testüket és a lábukat. Mókás volt :))
Amiket nem szerettem:
  1. Tej, egészen 17 éves koromig nem is ittam meg, aztán bejöttek a müzlik, mint pl. a cini minis, amiket tejjel kell enni. Megkóstoltam és úgy jártam, hogy szép lassan megszerettem a tejet. Ma már iszom és nagyon szeretem is. Csak most nyáron a parlagfű allergiám miatt kicsit hanyagolnom kell. :((
  2. Levesek, nem nagyon szerettem a leveseket. Csak pár kanállal voltam hajlandó megenni, ma már csak a gulyás leveset nem szeretem és a hús levesért sem vagyok annyira oda, de azt azért megeszem.
  3. Krumplis tészta, amit egy ideig szerettem. Aztán a sulis menzán miatt megutáltam. Nem is ettem jó sokáig. Aztán pár éve amit anya főzött megkóstoltam és megint ízlett, de azért magamnak nem főznék :))
  4. Meleg kakaó

Ma  már amúgy szinte mindent megeszek, amit régen nem szerettem. Főleg mióta én is főzök, így már nem vagyok olyan válogatós. Lehet, mert most már csak a saját számíze alapján főtt ételeket kell ennem :))

Kivételesen olyant fogok csinálni, amit eddig még nem tettem. Most nem adom tovább ezt a játékot senkinek, mert akiknek adnám, azok már megkapták. Viszont ha kedvetek van egy kis nosztalgiázáshoz és esetleg nem kaptátok meg a játékhoz a meghívót, akkor vigyétek bátran és játszatok!

5 megjegyzés:

Barbi írta...

Panna örülök, hogy beszálltál a játékba! :-D Képzeld a Balaton szeletet én is imádom, és a kinder tojást is, csak az nekem már nem retro. :( Ehhez már öregecske vagyok! ;-D Jó olvasni, hogy neked mennyivel maibb a gyerekkor íze. Amit te a nem szeretemhez írtál azok nekem mind a kedvenceim, pl. gyerekkoromba még az ebédet is tejjel öblítettem le, kaptam is érte rendszeresen. :D Vagy, a gulyáslevest akár hetekig is el tudnám enni, saját sütésű pogival, lángossal, sós stánglival!! :)))
A krumplistészta pedig úgy az igazi, ha már tésztáskrumpli benyomását kelti. ;D Meleg kakaót, és hideget sem iszom, mert túlságosan kalóriadús és inkább laktatóbb ételekre cserélem, pedig szeretem nagyon. Hát ennyi! Nagyon jó olvasni akiket elér ez a játék!

Bence/Emoke írta...

:) Tökjó! Én még agyalok, mert nekem nagyon sok "kedvenc" volt.. :)

Panna írta...

Barbi,

Ez a játék tényleg nagyon- nagyon jó volt! Jó volt visszagondolni a gyerekkoromra és a kedvenc ízekre. Persze utólag eszembe jutott, hogy pár dolgot még kihagytam, de a fő kedvencek azért felsorakoztak így is :)) Amúgy már nem vagyok olyan válogatós, mint régen ezek közül egyedül a gulyás levesért nem rajongok, de ha nincs más ezt is megeszem :))
Ja és dehogy vagy Te öregecske, ezt sürgősen felejtsd el!! ;))

Emőke,

Nekem is kellett agyalnom mire beugrottak a dolgok :)) Öregszem úgy tűnik :)) Bár ha egy nagy kedvencet kellett volna csak írni akkor röviden tömören azt írtam volna a mama főztje :))
Várom a kedvenceidet és a Bencéét is :))

Barbi írta...

Aranyos vagy! :))

Panna írta...

Barbi :)))