Keresés ebben a blogban

2011. dec. 7.

Jégkori, születésnap és játék

 Jégkori

A hétvégén Mosolyfiúnak sikerült rávennie, hogy menjünk el jégkorizni. Mivel már tavaly is ki szerettem volna próbálni nem kellett túl sokáig győzködni. Gondoltam jó alkalom lesz a jégkori szüzességem elvesztésére. Kb. egy héttel előtte megbeszéltük, hogy menni fogunk. Óriási várakozás volt bennem, mivel számomra még újdonság volt. Görkorizni még régen minden nyáron rendszeresen görkoriztunk Kölesden, Viki nevű barátnőmmel. Na nem mondom, hogy profik voltunk, de jó kis időtöltés volt. Délelőtt mindig a mamának segítettem valamit vagy csak könyvmolykodtam délután pedig jött a kori és utána a kötelező Sliders nézés :) Görkoris múltam ellenére azért volt bennem egy minimális félelem is, mert a jég bizony csúszik én meg hogy fogok majd megállni. Na mindegy megdumáltam magammal, hogy jó móka lesz és amúgy is menni fog. Aztán a lábamra került a kori én meg a műjégpályára és rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű dologra vállalkoztam, mint gondoltam. Első körben végig kapaszkodtam a falban és óriási kihívás volt eljutni újra a bejáratig. Kis pihenőkkel és lelkesítésekkel azért sikerül. Viszont gyorsan lehuppantam egy székre, mert  úgy éreztem még a lábam is lezsibbadt. Kicsit szoros volt a kori. Kicsit lazítottunk rajta és nem adtam fel, hanem újra a jégen voltam. Innentől kezdve kicsit felbátorodtam és már a korlátban sem kapaszkodtam. Pár kört róttam egyedül és kéz a kézben is. Amikor egyedül voltam végig a "lábam" elé néztem, kicsit olyan érzés volt, mintha csak én lennék a pályán, pedig rengetegen köröztek körülöttem. Érdekes látvány lehettem, ahogy épp próbálkozok talpon maradni vagy olykor amikor nem sikerült bevennem a kanyart körbefordultam a saját tengelyem körül. Viszont amikor Mosolyfiú fogta a kezem már sokkal bátrabb voltam és az addigi kis lassú tanuló tempómhoz képest mertem egy nagyon picit gyorsabban is haladni. Persze Mosolyfiú profi, már évek óta korizik. Na sebaj, még nekem is van esélyem megtanulni és profivá válni. Fő az önbizalom és hogy nem estem el :)))

Születésnap

Tegnap 26 éves lettem. Sokat poénkodtam rajta, hogy idén inkább maradok 25 éves vagy újra 18 éves leszek inkább.. Egy percig sem gondoltam komolyan. Jó éppen ennyi idősnek lenni amennyi most vagyok éppen ennyi tapasztalattal a hátam mögött. Az azért tény, hogy szerettem negyed évszázados lenni. Jó kis év volt. Ráadásul szülinaposnak mindig jó lenni. Arra az egy napra biztosan különlegesnek érzi magát mindenki és úgy érezheti, hogy övé a világ :) Én december 6.án születtem. Kisebb koromban annyira nem voltam boldog, hogy egy napra esik a Mikulás és a szülinapom is. Mostanában viszont úgy fogom fel, hogy milyen klassz hogy az év egy különleges napján születtem.
A mostani szülinapom is emlékezetesre sikerült. Mosolyfiú sütött nekem amerikai palacsintát és nekem be sem kellett addig tennem a lábam a konyhába, amíg el nem készült vele. Aztán kaptam egy szép virágcsokrot és még tiramisut is a tetején egy elmaradhatatlan marcipán télapóval. Mintha csak sejtette volna, hogy régen is mindig volt egy a tortáimon. Apropó torta, az majd szombaton lesz. Én sütöm, a recept már rég le van mentve, a hozzávalók már a hűtőben :) Ja és természetesen korizni is voltunk levezetésként. Aztán még jött egy kis forralt bor és az este most már elmaradhatatlan része 1-2 rész az Így jártam anyátokkal sorozatból. (Aki szereti a Jóbarátokat, annak csak ajánlani tudom.)
Na akkor végszóként még ennyit: Viszlát 25, üdv. 26! :D

Csokrom


Marcipán télapóm


Játék:

Jó sok blog játék lázban ég. Nálam még nem volt játék és amúgy is szülinapom is volt, közeleg a karácsony is, itt az ideje játszanunk. :) Mit szóltok? Remélem tetszik Nektek is az ötlet!
A játék nem lesz bonyolult, csak annyi a dolgotok, hogy regisztrált rendszeres olvasójának kell lennetek a blogomnak és hagyjatok ennél a posztnál egy bejegyzést, ha szeretnétek megnyerni az ajándékokat! Akkor kezdődjék a játék! Sorsolás december 17.én 14 órakor lesz! Addig gyertek és játszatok! :)

Nyeremények

50 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia!

Én máris jelentkeznék a játékra! Nagyon jók a nyeremények, remélem megnyerem őket! :)
Köszi a lehetőséget!

Suncika

Unknown írta...

És boldog születésnapot is kívánok...én lökött elfelejtettem beleírni az előző kommentbe! :S :)

Kati írta...

Először is kívánok neked sok-sok boldog szülinapot, erőben egészségben.
Ha egy ilyen konyhatündér Mosolyfiú fogja a kezed, akkor még korcsolyázni is könnyű megtanulni:)
És természetesen jövök játszani is, hátha kedvez a szerencse:)

Panna írta...

Suncika,

Köszönöm szépen a köszöntést! :) Gyere csak bátran játszani! :) Sok szerencsét hozzá!

Kati,

Jaj, köszönöm szépen ;) Bizony jó dolgom van Mosolyfiú mellett ;) Szerintem jó esélyed van nyerni, láttam mostanában nyerő szériád van :)

Barbi konyhája írta...

Panna Isten éltessen szülinapod alkalmából!!!!
26 évesen szültem meg Esztimet!! :D
Pimaszul fiatal vagy ne aggódj és ne sirasd a 25-öt!! Puszillak!!!
Ja, és játszom, naná! :DD

Panna írta...

Barbi,

Köszönöm szépen! ;)Nekem össze kellene kapnom magam, ha ebben az évben gyereket szeretnék, de én még ráérek ;) Nem siratom a 25öt, jó év volt, de ez a 26 még jobb lesz ;) Persze h gyere Te is játszani!! Puszi

Éva írta...

Panna Isten éltessen nagyon sokáig !Nagyon jó kis bevezetőt írtál a korizásodról, lelki szemeim előtt voltál ahogy félszegen csúszkálsz! Ez a "Mosolyfiú" nagyon aranyos hogy ilyen szép meglepetést szerzett neked! Az évek akár akarod akár nem ugyis telnek nagyon szép és fiatal kórban vagy.Vigyázzál magadra sok boldogságot kívánok a következő évekre! A játékra benevezek , tudod szeretek játszani !!

Ami írta...

Boldog szülinapot! :)))
És jönnék én is játszani ezekért a klassz nyereményekért :)

Erzsébet írta...

Boldog születésnapot!!! Jövök én is játszani.

Panna írta...

Ami,

Köszönöm! Gyere! :)

Erzsébet,

Köszönöm, akkor Te is belekerülsz a kalapba!

Panna írta...

Éva,

Nagyon szépen köszönöm!!! :) Azért ugye nem voltam túl béna a lelki szemeid előtt? :D Tényleg szép meglepetést kaptam, volt is nagy boldogság! :) Örülök, hogy játszol! :)

Angi Angéla írta...

Előszőr is boldog szülinapot, Isten élteseen sokáig!
A játékra is szeretnék jelentkezni, nagyon szép és hasznos nyeremények, de jó is lenne megnyerni!!!

Panna írta...

Angi,

Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszenek a nyeremények, lehet hogy ezúttal Neked lesz szerencséd.. :D

Magdi írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánok Neked!! De szeretnék én is még csak 26 lenni!!!
Jövök én is játszani, ha van még hely!?
Nagyon jó az oldalad, további sok sikert!!

Panna írta...

Magdi,

Köszönöm szépen! Persze 17.ig lehet játszani! Gyere csak! :D

Névtelen írta...

Nagyon boldog szülinapot!
Én is szeretem az Így jártam anyátokkalt, egyik kedvenc sorozatom. :D
A korizás meg nagyon jó, ha többször csinálod, menni fog, és élvezni is lehet. :)

Petra írta...

Drága Panna! Isten éltessen! A füled ne érjen bokáig, mert hát mégiscsak rosszul néznél ki... ;DDD
Sok boldogságot az elkövetkezendő évhez, amit 26 évesen élsz meg. :)

trollanyu írta...

Én csak nagyon Boldog Szülinapot szeretnék kívánni utólag is:) Szemtelenül fiatal vagy, "irígy" is vagyok:) Nem tudom mi az a sorozat, nem a How I met your mother? végülis midegy, mert azt se nagyon nézem. Mosolyfiú meg egy főnyeremény, hogy még sütött is neked:)

Panna írta...

Flóra,

Köszönöm szépen! :) Nekem is az egyik kedvenc sorozatom, a sok más mellett ;) Ja és a korizást már most élvezem, nagyon tetszik ;) Sokszor szeretnék még menni ebben a szezonban :D

Petra,

Nagyon szépen köszönöm ezt a szép köszöntést! ;)Remélem ez a 26. is olyan jó lesz, mint a 25 volt ;) Majd igyekszem azzá tenni!

Trollanyu,

Köszönöm szépen! Nyugodtan jöhetsz játszani is, a postázást majd megoldom valahogy ;) Ne maradj már ki minden jóból... :D Ja az így jártam anyátokkal az a How I met your mother angolul! :) Mi nagyon szeretjük, esténként jó sokat lehet rajta nevetni :D Ja és Mosolyfiú tényleg főnyeremény, mondogatom is neki elég gyakran ;D

Okki írta...

Egy kicsit megkésve, de én is szeretnék boldog születésnapot kívánni! Kívánom, hogy az elkövetkező év sokkal jobb és boldogabb legyen számodra! :)

A játékra meg én is feliratkoznék, hátha lesz egy kis szerencsém....

Katucikonyha, írta...

Isten éltessen sokáig!!!!! Jó olvasni, hogy boldog vagy, minden szavadból árad a vidámság, a szerelem, a jókedv. Biztos vagyok benne, hogy ugyanígy fog telni az összes éved, ha megmaradsz ilyennek. Puszi!

Panna írta...

Okki,

17.éig még nem késtél el a játékra való jelentkezésről :))Ja és akkor igencsak jó évre számíthatok, ha még az ideinél is sokkal jobb lesz ;)

Kata,

Na már vártalak Téged is, örülök, hogy itt vagy :)) Köszönöm a köszöntést és igazad van nagyon boldog vagyok ;) No meg alapvetően ilyen vidám, bolondos és nem akarok megváltozni :D
Puszi

Ditta tortái írta...

Drága Panna!

Nagyon nagyon boldog születésnapot Neked,kíváncsian várni fogom a hétvégén majd elkészített tortádat is!:-))Puszi.

Ibcsi írta...

Isten éltessen még nagyon sokáig!!
Most járok itt először, de tetszik amit látok!!
Blogomra kitettelek.
Ja és játszani szeretnék!!

Borandi írta...

Szia Panna!
Nagyon tetszik a blogod!
Szeretnék jelentkezni a játékra. Köszönöm

Panna írta...

Ditta,

Köszönöm! Mindenképpen megmutatom a tortát is, remélem jól sikerül, de egy egyszerűen elkészíthetőt választottam a biztonság kedvéért! :)
Puszi

Ibcsi,

Köszönöm szépen! Akkor köszöntelek nálam és örülök, hogy tetszik, amit találtál! :)

Borandi,

Köszönöm és üdv a játékosok körében! ;)

Linyah írta...

Boldog születésnapot kívánok! :)
Jöttem én is játszani ...

Panna írta...

Linyah,

Köszönöm, örülök, hogy jöttél!

Lunar írta...

Boldog születésnapot! :) Én is szeretnék jelentkezni a játékra, remélem én leszek a szerencsés! :)

Ari írta...

Gratulálok a szülinapodhoz! Szeretnék én is játszani ezért a csodás nyereményért:)

Panna írta...

CHA0Sgirl és Ari,

Örülök, hogy jöttetek :) Egyre többen vagyunk, kezd izgalmas lenni a játék :D

Anni írta...

Innét a duplájáról nézve a te korod a legszebb kor.
Játszani jöttem.

Panna írta...

Anni,

Akkor boldog vagyok, h a legszebb korszakomat élem éppen :D Örülök, hogy itt vagy és játszol!

IsaBella írta...

Szia Panna!
Boldog születésnapot! (:
Én is szeretnék játszani.
Nálam is az első játék folyik épp, ha van kedved, nézz be: http://vaniliamamor.blogspot.com
Isa

horimarika írta...

Boldog születésnapot! A nagyfiam 17-én ünnepel :)

Gabriella írta...

Új vagyok Nálad, de persze, hogy rendszeres olvasód leszek! :) Nem csak a nyeremény miatt (bár nem igazán szoktam nyerni, ilyen téren nem vagyok szerencsés, úgyhogy nagyon örülnék az ajándékaidnak :)), de az oldalad is nagyon megtetszett! :)
Isten éltessen (utólag is)!

Panna írta...

IsaBella

Köszönöm! Akkor én is megyek hozzád játszani :D

Horimarika,

Akkor hamarosan Ti is születésnapoztok :D

Gabriella,

Ne add fel, lehet éppen most lesz szerencséd :D Csak próbálkozz bátran és egyszer nyerni fogsz, lehet éppen nálam :D Örülök, hogy tetszik a blogom :D

Lencsilány írta...

Utólag is boldog szülinapot! Nekem is nemrég volt, dec. 3-án:).

Panna írta...

Lencsilány,

Köszönöm! na meg akkor így utólag Neked is boldog szülinapot ;)

inga írta...

nálunk is párom süt péntekenként palacsintát vagy gofrit a gyerekeknek és nekem, bár mostanában :)
szuper ajándékok, benevezek :D

Panna írta...

Inga,

Akkor szerencsések vagyunk, hogy ilyen konyhatündéreink vannak :D

szindi írta...

Szia Panna!
Először Boldog születésnapot kívánok neked:)Másodszor szeretnék a játékra jelentkezni a sorsolásig még van időm átnézni a blogodat,de így elsőre elnyerte a tetszésemet!:)
üdv

Évi írta...

Szia! Boldog Szülinapot! :) Szeretnék én is jelentkezni a játékra :) Köszönöm a lehetőséget!

Panna írta...

Szindi,

Köszönöm! Bizony még van egy kis idő a játék végéig! :D

Évi,

Szia és köszönöm! Örülök, hogy ennyien jöttök és játszotok, így tényleg izgalmas lesz a játék! :D

Adél (Afraa) írta...

Szia!

Jelentkeznék én is a játékra :)
Nagyon tetszenek a nyeremények.

Boldog szülinapot utólag is :)

Regina írta...

Szia Panna!

Isten éltessen sokáig! :)
Szeretnék én is jelentkezni a játékra. Köszönöm a lehetőséget! Kellemes Ünnepeket Kívánok! :)

Panna írta...

Adél és Regina,

Köszönöm! Örülök h jötettek! Pont ma kezdtem összeírni az eddigi játékosok nevét és nagy boldogság van, mert egész hosszú a névsor :D

4Gyerek írta...

én erről idáig hogy maradtam le?
(ejnye-bejnye...hogy nem mindig sikerül mindenhol elcsípjem az aktuális bejegyzést).

Utólag akkor (mert már a protokoll szerinti 8 napból is sikerült kicsusszannom) hadd kívánjak még nagyon sok évfordulót.
S akkor korira...izé, vagy játékra?....mindegy, a lényeg, hogy fel!

Panna írta...

4Gyerek,

Azért szerencsére nem maradtál le róla teljesen :D Köszönöm a köszöntést, így utólag is jólesik :D

Tamás írta...

Szia!

Játszanék én is! Boldog blogszülinapot!