Vasárnap a nagydorogi Luca napi vásárban jártunk. Délután érkeztünk, szinte a végére. Mégis szinte mindent sikerült látnunk, amire kíváncsiak voltunk. Először a VÁRTA- hagyományőrző egyesület viselet bemutatóját néztük meg. Majd a gazdák és a kézművesek standjait jártuk végig. Sok szép dolgot láttunk. Most éppen a dekupázs technikához kaptam kedvet. Már kicsit utána is olvastam. Ami a leírásokban a legjobban tetszett, hogy nem kell hozzá különösebb kézügyesség és mégis sok szép dolgot lehet belőle csinálni. Még kitalálom mit készítsek először és ha minden igaz veszek alapanyagokat is és meg is valósítom. Volt egy felállított jurta is a vásáron. Az egyetlen bele nem illő dolog egy babakocsiban alvó kisgyerek volt. Bár biztos jól aludt a nyugodtabb környezetbe. A rendezvény vége felé a nagydorogi Búzavirág néptáncegyüttes lépett fel és egy betlehemes előadást is láthatott a közönség. Legvégül pedig a tombola sorsolás következett. A vásári árusok ajánlottak fel a portékájukból és aki játszott akár meg is nyerhette, amit nem vett meg.
Viselet bemutató |
Jurta |
Patchwork |
Adventi koszorú, mézek, lekvárok, gyógynövények |
Agyag edények |
Dekupázs |
Viseletek |
Néptánc bemutató |
Betlehemezés |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése