Keresés ebben a blogban

2011. márc. 28.

Babfőzelék

Nem tudom említettem -e már, de imádom a főzelékeket. Nem telhet el úgy hétvége, hogy ne kellene nekem külön készíteni :-)) Így történt ez most is, csak most azzal a különbséggel, hogy megfőztem magamnak.

Hozzávalók:
  • fehér bab
  • 2-3 db sárgarépa
  • fokhagyma
  • szalonna
  • ételízesítő
  • víz
  • tejföl
  • + rántás olajból, lisztből és őrölt pirospaprikából
A babot a főzés előtti délután már megmostam és beáztattam. Meghámoztam a répát és a fokhagymát. Az előbbit felkarikáztam, az utóbbit viszont egészbe dobtam a levesbe. A babbal együtt feltettem jó sok vízbe főni őket. Plusz a szalonna is belekerült. Csak sóval ízesítettem a levesem első körben, az ételízesítőt csak később adtam hozzá. Közben elkészítettem a rántást, az olajból, lisztből és az őrölt piros paprikából. Figyelni kell a babra, nem szabad teljesen magára hagyni, mert nehezen puhul meg és nem árt néha felönteni vízzel, hogy el ne főjön alatta az összes víz. Amikor puha a bab belekevertem a rántást és egy nagyon picit még főni hagytam. Persze közben a sárgarépám és a fokhagymám teljesen szétfőtt, mert olyan sok idő kellett a babnak, de azért így is élvezhető maradt, sőt jobban főzelékes jellege volt. Majd belekerült a tejföl is és el is készült. A tetején tejföllel tálaltam...

3 megjegyzés:

Bence/Emoke írta...

Én is nagyon szeretem a főzelékeket!!! Ezt kifejezetten. :) Múltkor Bence is készített, én meg tejföllel ráírtam hogy "babfőzelék" :D Még nem került fel a blogra :D

Angi Angéla írta...

Nagyon étvágygerjesztő!

Panna írta...

Emőke,

Na most már kíváncsivá tettél. Alig várom, hogy felkerüljön hozzátok is a babfőzelék. Biztosan nagyon guszta volt a felirattal együtt.

Angi Angéla,

Köszönöm!