Keresés ebben a blogban

2012. ápr. 25.

Salátás- túrós rétes és a többi avagy Online vacsora csata 2.

Az alábbi ételeimmel az Ovcs 2 játékra, no meg az éhségünk elűzésére készítettem. A játékot Autumn a kutya és konyha blog írónője hirdetett meg immár második alkalommal. Első alkalommal csak utólag szereztem erről a játékról tudomást, amit bevallom nagyon sajnáltam. A tv-ben persze nem láttam minden műsort, de volt olyan amelyikre kíváncsi voltam és megnéztem. Izgalmasnak tűnt már tavaly is az online változat, azóta már a valóságban is részt vettem egy vacsi csatán, de ez egy újabb és izgalmas kihívás, ahol a blogger társaimmal játszhatok.

Veletek játszottam:


Amennyiben tetszik Nektek a menüm kérlek szavazzatok rám :D Előre is köszönet érte!

Salátás-túrós rétes

A rétes egy régebbi Meglepetés újságból származik. Csak azzal a különbséggel, hogy kaptam anyukámtól friss salátát és inkább spenót helyett salátával töltöttem meg a rétesem. A fokhagyma miatt nem is éreztük a különbséget. Sőt ha nem árulom el Mosolyfiúnak, hogy salátával töltöttem Ő spenótnak hiszi :) Szerencsém, hogy nem válogatós :D

Hozzávalók:
  •  50 dkg friss saláta
  • 50 dkg túró
  • 2 evőkanál búzadara
  • 15 dkg réteslap (6 lap)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 3 dkg vaj
  • 1 tojás
  • só, bors, szerecsendió

Elkészítés:
  1.  A salátát megmossuk, megszárítjuk, majd késsel felcsíkozzuk.  Az aprított fokhagymával együtt olajon megfonnyasztjuk, sózzuk, borsozzuk.
  2. A túrót a lecsöpögtetett spenóthoz keverjük. Ha szükséges, újra sózzuk, borsozzuk.
  3. Olvasztott vajjal megkenünk egy réteslapot, teszünk rá még egy lapot, ezt is megkenjük, majd egy harmadik lapot. Beletöltjük a salátakrém felét, feltekerjük, majd hasonlóan betöltjük a maradék 3 lapot is.
  4. Felvert tojással megkenjük a rétes tetejét és 160-180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük a rétest.

Ananászos pavlova:

El sem tudom mondani milyen régen kinéztem már magamnak Tücsök Bogárnál a pavlova receptjét. A tojásfehérjéim viszont nagyon lassan gyűltek össze. Bár pont jókor lett meg a szükséges mennyiség, mert így virtuálisan meg tudlak Benneteket kínálni belőle :)

Hozzávalók:
  • 4 db tojásfehérje
  • 25 dkg cukor
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1/2 teáskanál vanília kivonat

Töltelék:
  • 4 dl tejszín
  • 25 dkg ananász

 Elkészítés:
  1.  A sütőt 150 °C-ra előmelegítjük. A tojásfehérjéket a citromlével lágy habbá verjük. Majd óvatosan elkezdjük hozzáadagolni a cukort. (Egy kanál kivételével.) Folyamatosan verjük tovább a habot, amíg kemény nem lesz. A félretett kanál cukrot összekeverjük a keményítővel és a vanília kivonattal. Óvatosan a habhoz keverjük.
  2. Sütőfóliával bélelt tepsire halmozzuk a habcsók alapanyagot, úgy hogy kör formázzunk belőle.
  3. 110 °C-on megsütjük, kb. 60-70 perc alatt. Végül az elzárt sütőben hagyjuk kihűlni.
  4. Felverjük a tejszínt. Rákanalazzuk a habcsók tetejére. Végül ananász darabokkal díszítjük.




Túrókrém a babáknak:

 Bevallom leginkább a játék ezen pontjától féltem. Fogalmam sincs milyen korban mit esznek a babák. Annyit tudok csak, hogy eleinte pürés ételeket esznek, aztán szép fokozatosan térnek át a szilárd táplálékra. Ezek alapján úgy sejtem, hogy a túrókrémemet is már picit nagyobb babák ehetik. A receptet a Nosalty- ról kölcsönöztem. Itt azt írják 8-12 hónapos babák már ehetik :)

Hozzávalók:
  •  50 dkg tehéntúró
  • natúr joghurt
  • 5 evőkanál cukor
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
Elkészítés:
  1. A túrót összekeverjük a joghurttal.
  2. Cukorral és a vaníliával ízesítjük.
  3. Botmixerrel pürésítjük.
  4. Lehűtjük. 





Túrókrémes palacsinta:

Felnőtt vendégeimet megkínálnám még egy kis palacsintával is. A babák nem esznek meg annyi túrókrémet, amennyi összejött a fenti adagból. Sütöttem hát kb. 10 palacsintát és azt megtöltöttem a maradék túrókrémmel.

Hozzávalók:
  •  fenti túrókrém
  • palacsintatésztához (2 tojás, csipet só, liszt és szódavíz)




Kedves egészségetekre!

    14 megjegyzés:

    Éva írta...

    Már úgy vártam, hogy mit fogok nálad vacsorázni? Úgy látom telepakolhatom finomságokkal a gyomromat. Nagyon finomakat készítettél. A pavlovából kétszer fogok venni jó?

    Kati írta...

    Te aztán igazi vendégséget szerveztél, azt sem tudtam volna melyikhez kapjak:)
    Hát még a babaételt is szivesen kikanalaztam volna:)

    ginko írta...

    Én is a pavlovával kezdenék! Szuper mindegyik kaja.

    gionetta írta...

    Kedves Panna! El kell, hogy szomorítsalak,velem kell beérned Süli Móni helyett. Mivel nem tudta a hetet vállalni, beugrottam helyette. A túró nagy kedvencem, és a pavlova nagyon megfogott. Úgyhogy avval kezdenék és utána jöhet a többi szépen sorban. Gratulálok a menüdhöz! :-)

    Flóra írta...

    Mennyi finomság, tetszik a menüd, az tuti, hogy nálad degeszre ettem volna magamat:)))

    Lilla írta...

    Nekem jöhetne a túrókrém is, mert imádom...:)

    Verus írta...

    Ez a Pavlova torta igazán fenséges lehet, még soha nem sütöttem, de azt hiszem ezzel megpróbálkozom. További szép napot kívánok!

    Dominika írta...

    Szia Panna!
    Még soha nem ettem pavlovát, és ez a tiéd nagyon jól néz ki! Szívesen megkóstoltam volna élőben is!

    Tücsök Bogár írta...

    Klassz menüt hoztál össze. A pavlovát nézegetve azt kell, hogy mondjam szerintem tökéletes lett! Ügyes vagy! :)

    Panna írta...

    Éva,

    Vegyél csak nyugodtan kétszer a pavlovából, azért sütöttem, hogy "megegyétek" :)

    Kati,

    Csak szép sorban mindenhez :) A túrókrém nálam is menő, bár a többit is nagyon szerettem :)

    Ginko,

    Akkor Neked is hagyunk egy szeletet ;)

    Gionetta,

    Nem szomorítottál el, csak ezek szerint nem követtem rendesen az eseményeket :) Sebaj, módosítottam és már Te ülsz az asztalomnál Süli Mónika helyett :)Örülök, hogy tetszett a menüm!

    Flóra,

    Köszönööööm! :) Szerintem mindenkinél teleettük volna magunkat ;)

    Lilla,

    Tudtam én, hogy a túrókrém is elfogyna ;)

    Verus,

    Nem is olyan bonyolult a Pavlova elkészítése. Inkább z tartott sokáig, mire a tojásfehérjéket összegyűjtöttem, pedig már jó rég kinéztem ám a receptet...

    Dominika,

    Képzeld én is most ettem először pavlovát, örülök, hogy mindannyiunknak bejönne a sütim ;)

    trollanyu írta...

    Panna, csoda ügyes vagy:) Szuper menü, a rétesed nagyon király, a Pavlovád meg tökéletes:) Szívesen vacsoráztam volna én is nálad.

    Barbi írta...

    Minden csodafinom és szép! A Pavlova tökéletes lett és a babaétel nálunk nagy kedvenc szintén palacsintában!! :) Ügyes vagy nagyon!!! :)

    tejszínhab írta...

    Úúú, egyik gusztább, mint a másik ;)

    Panna írta...

    Tücsök Bogár,

    De jó, örülök, hogy büszke vagy rám ;)

    Trollanyu,

    Bizony nagy kár, hogy csak online ez a vacsora :(

    Barbi,

    Köszönöm! Ennyi túrókrémet én sem tudtam megenni :) Ezért is lett belőle még palacsinta is :)

    Tejszínhab,

    Kösziiii!!! :)