Keresés ebben a blogban

2010. dec. 30.

Házi leveles tészta

Hozzávalók: (~1 kg tésztához)
  •  50 dkg tk. tönköly búzaliszt
  • csipet só
  • 45 dkg hideg, nem sózott vaj
  • 2 tk. citromlé
  • 3 dl jéghideg víz
A recept Joanna Farrow: Főzőiskola című könyvéből származik. Tele van jobbnál- jobb ötletekkel. Ja és természetesen nem tk. lisztel készül a könyvben a tészta, csak én variáltam át magamnak. A tészta szilveszteri malackákhoz kell, amit a Kifőztük magazin 10. számában találtam. Hamarosan el is készülnek. Gondoltam most nem veszem meg hozzájuk a kész tésztát, mert emlékeztem rá, hogy ebben a könyvben találtam hozzá receptet. Most itt volt a megfelelő alkalom kipróbálni.

Elkészítés:

A hozzávalókból tésztát gyúrtam, de a vajból csak ~ 10 dkg-nyit használtam el először. A többire később lesz szükség. Én először ezt az összegyúrt tésztát tettem be 1 órára a hűtőszekrénybe pihenni. Kicsit eltértem a könyv utasításaitól, de azért remélem még leveles lesz ez a tészta is. Majd hamarosan kiderül. 1 óra múlva még egyszer átgyúrtam a tésztát és egy kilisztezett gyúródeszkán, amilyen vékonyra csak tudtam kinyújtottam. Majd félbe hajtottam és még egyszer hajtottam rajta egyet. Szép formás négyzetet, vagyis inkább kockát kaptam, ha 3D-ben nézzük. Ezt megint kinyújtottam, megint összehajtottam és végül ~5 dkg vajjal megkentem a tetejét. Összehajtogatva tettem ismét pihenni a hűtőbe, de ezúttal már csak fél órára. Mindezt addig ismételtem, amíg a maradék vaj el nem fogyott. Most a felhasználásig a hűtőben pihen. Kíváncsian várom az eredményt.

Leveles tészta

Nincsenek megjegyzések: