Keresés ebben a blogban

2011. márc. 24.

Zöld-fűszeres sajtkrém

A szendvicset természetesen nem árt megkenni valamivel. Így egy egyszerű kenyérre valót is készítettem a tegnapi bucikhoz. Mint már említettem többször szeretek kísérletezni a házilag elkészíthető étkekkel/ italokkal. Így nem volt kérdés, hogy egyszer sajtkrémet is fogok készíteni. Már sok helyen olvastam, hogy hogyan kell csinálni így most ehhez nem is csatolnék konkrét linket, remélem nem bánjátok... A megvalósítás olyan egyszerű, hogy nem is kellett újra rákeresnem, még hónapok elteltével is emlékeztem rá. Nem húzom tovább az időt leírom inkább. Nem is kell hozzá sok minden, csak 1 nagy dobozos tejföl (lehet kicsi is, aki nem akar sokat készíteni, csak mondjuk kipróbálni), 1 szűrő, amit 1 tál fölé helyezünk és így öntjük a szűrőbe a tejfölt. A gravitáció pedig szépen elvégzi a dolgát. A tejfölből kicsöpög a savó és a szűrön fennmarad a krémes sajt. Vagy mondjam inkább azt, hogy krémsajt? Egy kis sóval és én még szárított zöld-fűszer keverékkel  (petrezselyem, fokhagyma, snidling, zeller, vöröshagyma, zellergyökér, curry) ízesítettem. Sajnos a fűszerek nem látszanak a képen, legközelebb majd igyekszem ügyesebben fényképezni. Addig pedig kérlek higgyétek el nekem, hogy tényleg beletettem őket a sajtkrémbe.


8 megjegyzés:

Kati írta...

Panna én elhiszem neked, hogy beletetted a fűszereket a sajtba :), biztos finom, én is kipróbálom.

Panna írta...

Kati,

Érdemes kipróbálni, mert tényleg nem kell hozzá sok minden és a kedved szerint ízesítheted. Még én is több variációt ki szeretnék próbálni! Szerintem rendszeresíteni fogom a bolti vajkrémek és sajtkrémek helyett!

Életünk és ételeink írta...

Elhiszem:) sőt ki is próbálom, tetszik ez a sajtkrém készítés.
És gyönyörű a blogod a pipacsokkal..

Panna írta...

Életünk és ételeink,

Kis energiabefektetéssel könnyen lehet így sajtkrémet készíteni. érdemes legalább egyszer kipróbálni. Mások édesítve mascarpone helyett is használják tiramisuba :-))

Jaj, de aranyos vagy, hogy megdicsérted a pipacsaim! Nekem nagyon megtetszett ez a kép, amikor először megláttam, így nem volt kérdés, hogy ez lesz nálam a háttér. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagy rajongója vagyok a pipacs mezőknek no meg a levendula ligeteknek is :-P

Életünk és ételeink írta...

Azt látom:), és ez a háttérkép tényleg gyönyörű,, egyébként én is nagyon szeretem a pipacsokat, gyerekkorom virágai.
A sajtkészítést holnap kipróbálom, ma nem töltöttem sok időt a konyhában.Jó, hogy ilyen házi készítésű dolgokat találok itt, mert szerintem (újból) ez a jövő, a sok mű étel helyett!

Panna írta...

Életünk és ételeink,

Örülök, hogy tetszik a sok házilag elkészíthető receptem. Ígérem, hogy még sok ilyen fog felkerülni. Én ugyanis annak a híve vagyok, hogy amit el tudok készíteni magamnak is azt nem veszem meg boltban és ilyenkor nem számít a lustaság inkább tényleg nekiállok és elkészítem. Az ilyen házilag készült ételekben legalább tényleg az van, amit én bele szeretnék tenni és amit bele is teszek.

Emoke írta...

Sőőt a mascarpone hasonlóképpen készül, csak asszem meg kell mikrózni a tejfölt és a többi része úgy, ahogy leírtad. Én készítettem belőle tiramisut és senki nem vette észre a különbséget. :)

Panna írta...

Na ezt a mascarpone készítést még egyszer én is ki fogom próbálni és jöhet egy jó nagy adag tiramisu is :-P